A blockchain technológia a digitális átalakulás egyik legjelentősebb eszköze, amely alapjaiban változtatja meg a gazdaságot, az állam- és közigazgatást, pénzügyeinket és az élet számos más területét is. 

Blockchain Competence Center és a GS1 Magyarország 2020-ban a HaDEA (European Health and Digital Executive Agency) támogatásával felállította az EBSI (European Blockchain Services Infrastructure) hazai node-jait. A projekt másik feladataként edukációs és disszeminációs feladatokat vállaltunk és felvettük a kapcsolatot az EBSI-n belül működő – egyes használati esetekre fókuszáló – csoportokkal. A magyarországi információs oldalt az ebsi.hu címen érik el.

Idei online konferenciánkon elsősorban az egyetemi közösség számára szeretnénk bemutatni az EBSI-n megvalósított diploma hitelesítési megoldást, az ehhez kapcsolódó háttérinformációkkal. Az előadók között tudhatjuk az EBSI diploma hitelesítési csapatának vezetőjét, valamint egy a pilotban résztvevő egyetem is beszélni fog arról, hogy milyen motivációkkal vágott neki a programnak és ennek keretében milyen tapasztalatokat szerzett.  

Az esemény aktualitását tovább növeli, hogy 2022. március 8-án megalakult Magyarországon a Blockchain Koalíció.

Az EU által 2022. februárjában a meglévő EBSI felhasználási esetek további fejlesztésére kiírt pályázatait is bemutatjuk, bízva abban, hogy a résztvevők között lesz olyan érdeklődő, aki szivesen venne részt egy pilotban történő együttműködésben.  

Az esemény fővédnöke: Vágujhelyi Ferenc, az NHIT elnöke

A konferencia tervezett programja  

09:00 – 09:15
Megnyitó – Köszöntők
Országh Örs | Blockchain Competence Center CEO
Kétszeri Dávid | GS1 Magyarország CEO
 
09:15 – 09:30
A ​blockchain hitelessége
Vágujhelyi Ferenc | NHIT elnök
 
09:30 – 09:45
Blockchain Koalíció bemutatása
Czeglédi Tamás | Blockchain Koalíció szakmai vezető
 
09:45 – 10:00
Szabályozási kérdések
Dr. Vajda Viktor | Blockchain Competence Center Head of Legal
 
10:00 – 10:15
Blockchain technológia röviden
Balázsi György | Blockchain Competence Center Head of Product
 
10:15 – 10:30
Az Európai Blockchain Partnerség (EBP) bemutatása
Urbán Viktor | Digitális Jólét Program szakértő
 
10:30 – 10:45
EBSI bemutatása, node felállítási projekt
Országh Örs | Blockchain Competence Center CEO
 
15 perc Szünet
 
11:00 – 11:30
EBSI diploma use-case bemutatása (angol nyelvű előadás)
Lluis Alfons Arino Martin | IT Director – CIO & Convenor Diplomas UC at EBP
 
11:30 – 12:00
 Az EBSI diploma pilot tapasztalatai (angol nyelvű előadás)
Ellen Lerouge & Jan Du Caju | KU Leuven
 
12:00 – 12:30
Kerekasztal beszélgetés a magyarországi bevezetés kapcsán
 
Résztvevők:
Prof. Dr. Darázs Lénárd | ELTE ÁJK 
 
Kétszeri László | NHIT szakértő
 
Czeglédi Tamás | Blockchain Koalíció szakmai vezető
 
Moderátor:
dr. Vajda Viktor | Blockchain Competence Center Head of Legal 
 
 12:30 – 12:45
Új EBSI pályázatok bemutatása
Harangozó Judit Anna | DEP pályázati szakmai koordinátor
 
12:45 – 12:50
Zárszó
Országh Örs | Blockchain Competence Center CEO

Időpont: 2022. március 22. 09:00 – 13:00

Helyszín: online konferencia (MS Teams) – a részvételi linket a regisztráltaknak direktben küldjük el a konferencia előtti napon.

Regisztráció

Az esemény regisztrációhoz kötött és ingyenes.

Kérjük az alábbi linken regisztráljon az eseményre 2022. március 20-ig.

Számítunk megtisztelő részvételükre!

Országh Örs – CEO
Blockchain Competence Center
Kétszeri Dávid – CEO
GS1 Magyarország